Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Intimszféra

Ahol (ön)magad lehetsz.

Még mindig a korai magömlésről...ami az előző bejegyzésből kimaradt

2016. augusztus 29. 12:34 - Intimszféra

Nagyon sok kérdést kaptam a korai magömléssel foglalkozó cikkem kapcsán, ezért úgy gondoltam érdemes még egy posztot szánni a témára.

A korai magömlésnek (latinul: ejaculatio praecox) a tünetek alapján három féle típusát különböztetjük meg. A leggyakoribb eset, amikor a korai magömlés a behatolást követően a hüvelyben történik, mindössze néhány másodpercen, de maximum 1-2 percen belül, illetve kevés lökés (frikció) után. Ez a típus az ún. aktus közbeni korai magömlés (ejaculatio praecox per coitum). 

pexels-photo-59196.jpeg

Előfordulhat, hogy a korai magömlés még a behatolás előtt, mechanikus ingerlés nélkül történik meg, gyakorlatilag az aktustól függetlenül (ejaculatio praecox ante coitum). Ez a fajta korai magömlés nem csak partnerszituációban jöhet létre, hanem teljesen inadekvát helyzetekben is (pl. utcán, tömegközlekedési eszközön). 

A korai magömlés harmadik fajtája az ún. ejaculatio praecox inter coitum, amikor a magömlés közvetlenül a pénisz hüvelybe történő bevezetése előtt, vagy a behatolás közben a női nemi szervvel történő kontakt ingerre következik be. Jellemzően a behatolást megelőző pózváltás közben megfogalmazódó gondolat váltja ki a korai magömlést, mely szerint "most meg kell történjen" a behatolás.

Az első két esetben (ante és per coitum) általában könnyebben rendezhető a probléma, és kevésbé valószínű a mélylélektani háttér. Ezekben az esetekben túlnyomórészt viselkedéses okok állnak a háttérben (pl. a tanult nemi viselkedés és szabályozásának hiánya), mely viselkedésmódosítással, pszichoedukációval kezelhető. Az inter coitum típusú korai magömlés esetében valószínű a lélektani háttér, amelynek feltárása és kezelése hosszabb időt vehet igénybe. Mindhárom esetben fontos, hogy a problémával jelentkező fél partnerét is bevonjuk, hiszen feltehetőleg ő is szenved. Emellett fontos szerepe lehet abban, hogy a helyzet változzon. Gyakran elég egy-egy téves hiedelem, ami befészkeli magát a felek fejébe és ezáltal továbbgyűrűzik az amúgy viszonylag egyszerű probléma.

sx.jpg

Fontos arról is tudni, hogy a korai magömlésnek több stádiuma van. Az első stádium a fent említett esetek valamelyike, ekkor a merevedés még zavartalan. A második stádiumban a merevedés már lankadhat vagy akár teljesen meg is szűnhet. Ez egy tudatalatti folyamat, melyben az aktus lassítására, a korai magömlés elkerülésére törekszik az egyén. Veszélye abban rejlik, hogy az erekció gátlására is rátanulhat, valamint szorongása még tovább fokozódhat. A harmadik stádiumban a merevedés ugyan elkezdődik, de nem lesz teljes és a magömlés egy félmerev állapotban következik be.

Nagy Marianna

szexológus tanácsadó, viselkedéselemző

Ha további kérdésed van a témával kapcsolatban írj a tanacsadas@intimszfera.hu email címre

 

 

komment

Dráma a hálószobában

2016. augusztus 03. 09:35 - Intimszféra

Régóta foglalkoztat az önismeret és a szexualitás kapcsolata (lásd korábbi bejegyzésem erről). Most lehetőséget kaptam egy workshop keretén belül egyszerre dolgozni ezzel a két témával. Ennek kapcsán szeretnék néhány gondolatot megosztani.

Egy szexuális funkciózavar szinte soha nem csak az egyén probémájának tekinthető, de ha az illető párkapcsolatban él, akkor viszont garantált, hogy pillanatok alatt kialakul a "dráma a hálószobában". Bizonyos szempontból mindegy, hogy a funkciózavar egy esetlegesen rosszul működő párkapcsolat következménye vagy pedig a funkciózavar hat ki negatívan a kapcsolatra. A szexuális zavarok által okozott párkapcsolati gondok sokféle módon jelentkezhetnek. Van, hogy a kapcsolatból eltűnik a szex és/vagy kivész az intimitás. Előfordulhat, hogy megjelenik a harmadik. A szexet felválthatja a veszekedés vagy egyéb más pótcselekvés. 

604816908-communication-problems-misunderstanding-desperation-arguing.jpg

De hogy jön ide az önismeret? Viselkedésünkben szexualitásunkat éljük meg a legkevésbé tudatos módon, mert gyakran számtalan tabu, téves ismeret vagy épp hibás szexuális sémák befolyásolják azt. Mivel szexuális viselkedésformáink nem tudatosak, ezért csak kevés rálátásunk van erre a területre, és éppen ezért csak korlátozottan tudunk rajta javítani. Ha felelősen gondolkodunk a párkapcsolatunkról, és fontos számunkra a másik, akkor elengedhetetlen, hogy megfelelő képünk legyen saját működésünkről és annak párkapcsolati következményeiről.

Ehhez szükséges az önismeret, melynek megszerzésében az egyik leghatékonyabb módszer a pszichodráma. (Tudom: "ez meg mi a franc?!") Egyébként nem ördögtől való - még magyarországi egyesülete is van. Két fontos eszközét emelném ki. Az egyik az úgynevezett "mintha valóság", a másik a szerepcsere. A mintha valóság lehetőséget ad biztonságos körülmények között kipróbálni olyan történéseket, amelyek a valóságban eddig nem következtek be. Próbálj ki egy ismerkedést vagy akár egy szakítást a mintha valóság és a csoport biztonságos közegében! A szerepcsere segít megérteni a másik személyt, azt, hogy miként is látja, érzi ő azt, ami történik. Helyezkedj a párod szerepébe és hallgasd meg saját magad, hogy mit mondasz neki! Ha elképzeljük, hogy ez egy párkapcsolatra vetítve milyen előnyökkel szolgálhat, akkor könnyű  megérteni, hogy hogyan segíthet a pszichodráma akár a hálószobai drámák rendezésében.

leto_lte_s.jpeg

Nézzünk néhány konkrét tippet, mikor segíthet ez a módszer:

- ha évek óta keresed az igazit, de valahogy senki sem elég jó

- ha még soha nem töltöttél egyedül egy napnál többet

- ha párkapcsolatod nem kielégítő - akár szexuális értelemben

- ha elbizonytalanodtál partnered iránti érzéseidben és tisztáznád őket

- ha párkapcsolatodban többször merül fel ugyanaz a probléma (vagy szexuális zavar), többször kerülsz hasonló helyzetbe

- ha szeretnéd megérteni szexuális viselkedésed mozgatórugóit

- ha úgy érzed, hogy az anyáddal vagy az apáddal, esetleg egy jó baráttal élsz egy fedél alatt (és ez zavar)

- ha problémáid vannak az elköteleződéssel

- ha javítanál a kommunikációdon, akár ismerkedés során, akár meglévő párkapcsolatodban

- szeretnéd tisztán látni szerepeidet és elkerülni a szerepkonfliktusból adódó párkapcsolati feszültségeket (pl. karrier/család)

Ha érintett vagy a hálószobai drámákban és szívesen résztvennél ebben a projektben, akkor látogass el az Intimszféra Facebook oldalára!

 

 

komment

A korai magömlésről őszintén

2016. június 27. 19:08 - Intimszféra

A korai magömlés a leggyakoribb férfi szexuális zavar, világszerte több millió férfit érint. A Szexuális Medicina Társaság Nemzetközi tagozatának meghatározás szerint korai magömlésnek tekinthető, ha a férfi, minimális szexuális stimulus mellett, és akarata ellenére sem képes kontrollálni az ejakulációt, és még a behatolás előtt, vagy kicsivel a behatolást követően elélvez. A korai magömlés a párkapcsolat megromlásához és fokozott szorongáshoz vezethet, ami csak tovább ront a helyezeten.

pe.png

A fenti definíció tehát három fontos elemet határoz meg, ami alapján felállítható a korai magömlés diagnózisa. Az ejakulációig eltelt idő, az ejakuláció szabályozásának vagy késleltetésének hiánya, valamint a negatív pszichés következmények. A szakemberek között a legtöbb vitát az ejakulációig eltelt idő meghatározása váltja ki, ami egy nehezen mérhető paraméter. Éppen emiatt a korai magömlés elterjedtsége nehezen becsülhető meg. A páciensek számára viszont értelemszerűen a lelki életben és a párkapcsolatban okozott problémák, feszültségek jelentik a legfőbb gondot - és általában ez az a pont, ahol segítséget keresnek. 

A korai magömlés - mint általában az összes szexuális zavar - csökkentheti az önértékelést, konfliktusokat okozhat a partnerrel, és súlyos esetben depresszióhoz is vezethet. Így nem meglepő módon, azok, akik ebben a szexuális zavarban szenvednek arról számolnak be, hogy elégedtlenebbek a partnerkapcsolatukkal, elégedetlenebbek a szexuális aktussal, ritkábban élnek szexuális életet és nehezen kerülnek oldott hangulatba szex közben. A korai magömlésben szenvedők partnerei pedig növekvő párkapcsolati elégedetlenségről, csalódottságról és csökkenő nemi vágyról számolnak be.

A legfontosabb kérdés pedig természetesen az, hogy hogyan lehet kilépni ebből az ördögi körből, lehet-e javulást, gyógyulást elérni? A klinikai gyakorlatban a korai magömlés kezelése általában kombinált terápiával történik, aminek része lehet gyógyszeres kezelés, pszichológiai/szexológiai tanácsadás és/vagy viselkedésterápia. A kutatások azt mutatják, hogy a legtöbb esetben a kombinált terápiákkal szép sikereket lehet elérni a korai magömlés kezelésében. 

korai.jpeg

Érdekes és ugyanakkor nagyon fontos adat, hogy a korai magömlésben szenvedő férfiak partnerei másként reagálnak a problémára mint a merevedési zavarral küzdő férfiak partnerei. Az előbbi esetben a nők általában magukat okolják  - "Mi a baj velem?","Miért nem kíván engem?" típusú kérdéseket teszik fel. Korai magömlés esetében azonban a férfit hibáztatják - "Miért nem tudja kontrollálni magát?", "Miért nem törődik velem is?", "Miért hagy cserben?". Ezért aztán a korai magömlés sikeres kezelésében nagyon fontos a partner bevonása és informálása, attitűdformálása.

Továbbá, a diagnózis felállításához figyelembe kell venni az egyéni tényezőket, a szubjektív élményt. Előfordulhat, hogy a hölgy partner korai magömlésnek bélyegzi a problémát, holott valójában ő az, aki nehezebben, hosszabb idő alatt tud kielégülni. És persze fordítva is lehetséges - a nők gyakran türelmetlenek magukkal és közben észre sem veszik, hogy valójában nem nekik, hanem a partnerüknek van problémája. Olyan is elképzelhető, hogy az egyik párnak problémát okoz az, ami egy másiknak nem gond. Ha egy pár képes más módon kielégíteni egymást, netán a hölgy nagyon gyorsan képes eljutni a csúcsra, akkor abban a kapcsolatban a korai magömlés nem is merül fel problémaként. Ezért is lehet az, hogy sok esetben partnerváltást követően "jelentkezik" a korai magömlés. Ilyen esetekben gyakran nem a korai magömlést kezeljük, hanem szexuális kommunikációt, intimitás gyakorlatokat tanítunk a segítséget kérő pároknak.

Korai magömlés esetében megkülönböztethetünk veleszületett és szerzett diszfunkciót, valamint szituatív és állandó zavart. Veleszületett probléma esetén elsősorban a gyógyszeres kezelés segíthet. A szerzett korai magömlésnél gyakori, hogy a páciens életminőségében bekövetkező változás - idetartozik pl. egy új partnerkapcsolat vagy egy új munkahely is - , esetleg valamilyen trauma, vagy szerhasználat okozza azt. Szituatív korai magömlésről beszélünk, ha a jelenség csak egy bizonyos, viszonylag jól körülírható helyzetben, vagy csak egy konkrét személlyel áll fenn. Minden esetben fontos, hogy ki lehessen zárni az organikus okokat, így az urulógiai konzultáció nem maradhat el, mielőtt megkezdődne a korai magömlés kezelése.

Amennyiben további kérdésed van, vagy konzultálnál a témával kapcsolatban, várom leveled a tanacsadas@intimszfera.hu email címre.

 

Forrás: Paolo Verze - The Complex World of Premature Ejaculation: From diagnosis to drug and behavioural Management, European Society for Sexual Medicine hírlevél, 2016. június

komment

Önismeret a szexualitásban

2016. február 29. 00:11 - Intimszféra

Önismeret. Egy kép saját magunkról. Tudás viselkedésünk mozgatórugóiról. Érzéseink pontosabb felismeréséről. Arról, hogyan is működünk különböző helyzetekben. Különösen fontos ez a szociális kapcsolatokban, hiszen jól működő önismerettel képesek vagyunk ezekben jól funkcionálni, kapcsolatainkat megfelelően működtetni.

mirror_png_by_pasyuks9b6-d78enz6.png
A hétköznapi beszéd szintjén a legtöbben képesek vagyunk nagyon jó kognitív magyarázatokat adni viselkedésünkre. Sokszor derül azonban ki, hogy ezek a tudatosan konstruált okfejtések nem adnak választ minden kérdésre. Felelősek vagyunk azért, hogy önismeretünk fejlesszük, hiszen így válunk képessé arra, hogy autonóm, jól működő személyiséggel tudjuk megélni a szexualitást párkapcsolatunkban.

Hogy is jön az önismeret a szexualitáshoz? Talán ez az a terület, ahol a leginkább ösztönösen működünk. Megfelelő önismerettel könnyebb lehet a párkapcsolat kialakítása, megtartása, és jobb lehet a szexuális életünk is. Az ide vezető út azonban hosszú. Lehetséges egyéni és csoportos (például pszichodráma - ami annak ellenére, hogy pszicho és még ráadásul dráma is, nagyon jól működik) módszer is, azonban mindenképpen célszerű külső segítség igénybe vétele, mivel saját magunkról van szó - hajlamosak vagyunk énünk védelme miatt fontos dolgok felett elsiklani.

Mikor is lehet szükségünk önismeretre, melyek azok a jelek, amelyek azt mutatják, hogy érdemes lenne időt szánni magunkra, és alaposabban megvizsgálni azt, ami történik velünk? A válaszom az, hogy mindig, különösen, ha vannak ismétlődő motívumok az életedben. De az alábbiakban felsorolok 6+1 olyan fontosabb jelet a szexualitás, párkapcsolat témaköréből, amelyek azt mutatják, hogy a tudatosság, saját magunk fejlesztése szükséges lehet.   

1. Ha nem működik a szex. Régen volt, akár még jó is volt. De valami változott, nem kívánod, ő nem kíván, akárhogy is, nem működik. Orgazmusprobléma, merevedési zavar, korai magömlés, fájdalmas behatolás? El tudod magad engedni a szexben, át tudod adni magad a párodnak? Vagy van valami, ami akadályoz abban, hogy megéld a nőiességed, férfiasságod? Érdemes ezekre a kérdésekre őszintén válaszolni, és ha szükséges, mélyebbre ásni. Természetesen a szervi problémákat ki kell zárni, de ha ez megtörtént, akkor valamilyen lelki ok állhat a háttérben. A vizsgálódást kezd saját magaddal! Mi okozhatja a problémát? Lehet, hogy olyan kérdések nyomasztanak, amelyeket még saját magadnak sem mersz feltenni?

cmc-couple.png

2. Ha problémáid vannak az elköteleződéssel. Nincs párod, és nem is találsz, vagy éppen fordítva, jönnek-mennek az életedben, nem is kevesen, és akár így, akár úgy, de számodra ez a helyzet nem kielégítő. Ezekben a helyzetekben nagyon fontos téma az elköteleződés, és az intimitás. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy is viszonyulsz az elköteleződéshez. Az intimitás problémák gyakran vezetnek felfokozott szexualitáshoz, amikor is az intimitás megélése helyett a puszta testiséget választják a párok. A kapcsolatból azonban hiányzik valami….

3. Ha a kapcsolatban többen vagytok. És ebben lehetsz szerető, megcsaló, vagy az is, akit éppen csalnak. Ha helyzeted ilyen, fontos megtudni, mi tart benne ebben a kapcsolatban. Talán ez az az helyzet, ahol leginkább képesek vagyunk magyarázatokat találni arra, hogy miért is nem lépünk. És mindegyik válasz jó, de mégis, mi az amiért ezt csinálod? Senki nem akar harmadik lenni, Te miért? Hosszabb távon ezek a viszonyok komoly rombolást okozhatnak az önértékelésben.

infidelity-1024x745.png

4. Ha van párkapcsolatod és a szex is működik, de valami mégsem az igazi. Egy jól működő párkapcsolatnak számos összetevője van. Ha ez a rendszer nem funkcionál jól, akkor érdemes feltárni az okokat első lépésben a saját oldaladról, hogy változtatni tudj. Néhány példa, amelyek azt mutatják, hogy érdemes lehet beavatkozni. Úgy érzed, nem tudod megbeszélni pároddal azt, ami számodra fontos. Bizonytalan vagy az érzéseidben. Úgy érzed, nem vesz figyelembe. Rád akaszkodik. Nem érzed, hogy egyenlőek vagytok a kapcsolatban. Ha azt érzed, más emberek folyamatosan beleszólnak a közös dolgaitokba. Ha féltékeny vagy rá. És ha tudod folytatni ezt a listát, akkor itt az ideje, hogy foglalkozz magaddal, szánj időt az önismeretre!

5. Se veled, se nélküled. Ha  megjelenik az ambivalencia a kapcsolatodban, akkor járj utána, mi ennek az oka! A “menni vagy maradni” érzés kettőssége nem építi a kapcsolatot, és ha képtelen vagy kilépni, hosszú időre ragadhatsz be egy olyan helyzetbe, amely negatívan befolyásolhatja az életed. Itt az ideje, hogy legalább a saját oldaladról rendet csinálj, és dönts! Ez a döntés azonban legyen megalapozott, és előremutató, dolgozz tehát vele!

6. Bizonytalan szexuális identitás. A megélt identitás (a szexualitásban is) elengedhetetlen ahhoz, hogy az életünkkel elégedettek legyünk. Ez a folyamat hosszú és komoly lelki munkát igényel. Az eltérő szexuális identitás elfogadása saját magunk számára is nagy és nehéz lépés, de mindezt aztán fel is kell vállalni a külvilág felé. Megfelelő önismerettel ez is könnyebben mehet.

gay-traffic-lights.png

+1. Változó szerepek. Nő, anya, nagymama, férfi, apa, nagypapa, nyugdíj, munkanélküliség, iskolák, munkahely. Életünk során nagyon sok szerepben működünk, ezek gyakran változnak is. Elég csak az egyik legörömtelibbre, a gyermek születésére gondolni. Ezek a szerepek azonban gyakran olyanok, amelyek számunkra ismeretlenek, érdemes tehát felkészülni arra, hogyan is tudunk jól működni bennük, hogy vagyunk képesek különböző szerepeinket összegyeztetni egymással. A már említett pszichodráma pontosan ezekkel a szerepeinkkel dolgozik, ezért ideális módszer lehet, ha szeretnénk kipróbálni, mire is vagyunk képesek egy számunkra új szerepben, szituációban.

 

 

komment

Szexuális élet szülés után

2016. február 15. 00:47 - Intimszféra

A hormonális változásoktól kezdve, a totális kimerültségen és a párkapcsolat gyökeres átalakulásán keresztül, a saját testedhez való viszony megváltozásáig rengeteg minden befolyásolja a libidót szülés után. Általában sajnos nem a kívánt irányba. 

Nézzük mit lehet tenni, vagy legalábbis hogyan érdemes viszonyulni a jelenséghez.

babybetweenparentsfeet_large.jpg

Ne hasonlítsd az almát a körtéhez! Vagyis ne hasonlítsd össze a szülés előtti és szülés utáni szexuális életed, mert azok immár két külön kategóriát képeznek. Tudom, hogy ez nehéz, viszont annál hasznosabb, ha el szeretnéd kerülni a kudarcérzést. A kulcsszó az elfogadás. Az egész életed épp fenekestül felfordult, a régi keretek és struktúrák már nem működnek (értsd: a komótos reggeli ébredések és ágyban kávézások időszaka a múlté, csakúgy, mint a pároddal történő vad és spontán szeretkezések és még biztos rengeteg példát tudnátok hozni!) Nem várhatod, hogy pont a szexuális energiák maradnak érintetlenül egy ilyen fokú változásnál. Ahogy minden más, ez is átalakul. Engedd meg magadnak ezt a változást és fogadd el, hogy a szexuális életetek egy új szintre lépett a baba érkezésével. Az viszont, hogy ezután milyen lesz, rajtad és párodon is múlik.

Kísérletezz az intimitással! Ha nincs kedved szeretkezni, ne ess kétségbe. Kezdd el felfedezni, hogy milyen más intim tevékenységek okoznak örömet. Egy kellemes masszázs, egy kis összebújás, egy közös fürdés, egy hosszabb pillantás mind lehetnek intim kapcsolódási pontok - és akár újszerűnek is hathatnak. Ne feledd, a babával töltött intim pillanatok nem helyettesíthetik a felnőtt, érett intimitást, amit a pároddal élhetsz át. Őt se hanyagold tehát el. Ha pedig még nem állsz készen az együttlétre, egész nyugodtan fedezd fel újra saját testedet. Ismerd meg, hogy milyenné vált szülés után, nézd meg a tükörben, szeresd meg, simogasd, kényeztesd magad.

Figyeld meg, tudatosítsd és kommunikáld a változásokat! Nagyon fontos, hogy ne csak az érzelmeiddel dolgozz, hanem gondold át, hogy pontosan mi is lehet az, ami miatt nem kívánod a szexet. Elképzelhető, hogy sokkal inkább apaként, mintsem szexuális partnerként tekintesz párodra. Elképzelhető, hogy félsz, hogy fájdalmas lesz a szex, vagy aggódsz amiatt, hogy megváltozott testedre miként reagál partnered. Lehet, hogy attól tartasz, megbántanád a párod azzal, amit mondanál neki. Bármi is az, ami aggaszt, ha meg tudod fogalmazni pontosan, hogy mitől tartasz, akkor sokkal könnyebben tudsz erről beszélni a párodddal is, és el tudtok kezdeni dolgozni az ügyön. Sokszor ez már önmagában oldja a gátlásokat. Fontos, hogy rögtön az elején próbáljatok beszélni az átalakuló testedről, az esetlegesen változó igényekről, struktúrákról, képzetekről.

Figyelj a tested jelzéseire! Rengetegen jelzik vissza szülés után azt, hogy úgy érzik, szinte eltűnnek a saját testük határai és egybeolvadnak újszülött gyermekükkel, illetve elszakadnak a mindennapok valóságától. Ez a pszichológia nyelvén az énhatárok elmosódását jelenti, ami szülés után ugyan normálisnak tekinthető, de hosszútávon érdemes visszanyerni saját énünket - mind a saját, mind gyermeked, mind a libidód érdekében. Eleinte azonban még kényelmes lehet ebben az énvesztett állapotban lenned. Mégis, figyeld és tudatosítsd magadban tested jelzéseit. Miket érez a testem? Milyen érzés nekem, a testemben lenni? Még akkor is, ha mindaz amit érzel, esetleg negatív - fájdalom, fizikai kimerültség, vagy éppen szomorúság - próbáld megérezni, hogyan tudsz jelen lenni ebben az érzésben? És mi az amitől jobban tudnád érezni magad? Egy érintéstől? Egy összekapcsolódástól? Hol van az a pont, amikor át tudod adni magad az élvezeteknek? Innen kell kiindulnod ahhoz, hogy újra felfedezd saját testi vágyaid. 

Kérj segítséget! Sokan úgy érzik, hogy kizárólag az ő felelősségük, hogy a pici semmiben ne szenvedjen hiányt és ezért mindent meg is tesznek a végkimerülésig. Vagy éppen úgy érzik, nem lenne fair segítséget kérni, hiszen párjuk is egész nap dolgozik, akkor ők miért ne tennék? Én viszont azt mondom, engedd meg magadnak, hogy segítséget kérj - pláne, ha újra szexelni szeretnél a pároddal. A férfiak ugyan szintén nagyon fáradtak lehetnek az új élethelyzet okozta változások miatt, azonban számukra a szex sokkal inkább feltöltődés, kikapcsolódás és nem igényel annyi előjátékot, érzelmi ráhangolódást, mint a nők esetében. Fejezd ki tehát partnered felé, hogy szeretnél vele együtt lenni, de kimerültnek érzed magad. Kérd meg, hogy segítsen bizonyos tevékenységek átvállalásával - pl. altassa el a gyermeket - amíg Te egy kicsit összeszeded magad. Ez valószínűleg nem fog egyik pillanatról a másikra menni, de egy remek kezdő lépés lehet.

És végül...ismerkedj meg a síkosítóval! Ha eddig még nem tetted, akkor itt az ideje, hogy felszerelkezz némi síkosítóval. A nedvesedés hiánya nem jelenti önmagában azt, hogy nem kívánod a szexet. Az ösztrogénszintben fellépő változások okozhatják a hüvely szöveteinek fokozott szárazságát. Gyakran az történik, hogy mindez elbátortalanítja a hölgyeket, még inkább rástresszelnek az egész dologra, ami természetesen nem fog nedvesedéshez vezetni. Érdemes ilyenkor megtörni az ördögi kört a síkosító használatával. Ha úgy érzed nedves vagy, képes leszel ellazulni és végül valójában megindulhat a nedvesedés. Természetesen nagyon fontos, hogy partnered türelmes legyen és hogy közben semmiféle fájdalmat ne érezz! Síkosítók közül a vizes bázisúakat javaslom, pl. az Aquaglide egy megbízható és akár a legnépszerűbb drogériákban is kapható márka. Ebben a videóban pedig részletes útmutatást kaphattok a különféle síkosítókkal kapcsolatban - mikor melyik javasolt, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az egyes fajtáknak, stb. Kellemes készülődést!

 

 

 

 

 

komment

"A HIV-ről beszélni kell!" - Dr. Tamási Béla vendégposztja

2016. február 04. 20:36 - Intimszféra

Az Intimszféra vendégposztjában Dr. Tamási Béla, a Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinkájának bőr-és nemibeteggyógyász orvosa és a biztonsagosszex.hu oldal megálmodója ír a szexuális úton terjedő betegségekről, kiemelt figyelmet szentelve a HIV fertőzésnek.

img_59121-150x150.jpg

Dr. Tamási Béla, SOTE Bőrgyógyászati Klinika, biztonsagosszex.hu alapítója 

December 1-je az a nap, amikor egy évben egyszer hivatalosan is eszünkbe juttatják, hogy van HIV, van AIDS, és vannak egyéb nemi úton terjedő betegségek. Mert az átlagember a legritkábban tud valamit a fentiekről: legfeljebb akkor jut ilyen az eszébe, amikor óvszert vesz a drogériában (és ha valóban vesz és használja is, az már unikumnak számít), vagy észreveszi, hogy "valami csíp ott lent..." Pedig sajnos a nemi úton terjedő fertőzésekről, és különösen a HIV-ről, beszélnünk kell.

Nem csak évente egy napot, hanem legalább hetente egyet. Mert Magyarországon a friss HIV-fertőzöttek száma folyamatosan növekszik, ijesztő mértékben. Az elmúlt körülbelül öt évben az évente kiszűrt új fertőzöttek száma megduplázódott. Külön veszélynek vannak kitéve a 18-30 év körüli fiatalok, és a férfiakkal nemi életet élő férfiak. És hogy mik az okok? Miért egyre nagyobb népegészségügyi és lassan társadalmi probléma a HIV/AIDS kérdéskör? Mert nem beszélünk róla, és ezért nem is tudunk róla, és nem is értjük. Az átlagember véleménye pedig fals információkon alapul. Nincs HIV-ellenes kampány, nincsenek szervezett megelőző-programok, az iskolákban nincs egészségnevelés, hogy a szexuális egészség-nevelésről ne is beszéljek. A HIV, és a HIV-fertőzöttek a mai napig démonizálva vannak Magyarországon. 

logaster-1-facebook-profile-600px.png

A biztonsagosszex.hu oldal az országban egyedülálló módon működteti online-partnerértesítő rendszerét, melynek segítségével lehetőség van STD-vel diagnosztizált páciensek számára anonim módon üzenetet küldeni korábbi szexpartnereiknek

Mindenki tegye a kezét a szívére, és idézze fel, mi volt az első gondolata, mikorCharlie Sheen HIV-coming outjáról olvasott a médiában?! A HIV fertőzést halálos ítéletnek tekintik, ami néhány éven belül keserves halálhoz vezet. És természetesen csakis a melegek érintettek, ki más?! De ha el is kanyarodunk a HIV-től, és vesszük a szifiliszt, avagy vérbajt, amiből évente 600-700 új eset fordul elő: a páciensek többsége elképedve kérdezi, hogy az nem a világháborúban volt probléma utoljára? Hatalmas, és nehezen áttörhető tabu övezi a nemi úton terjedő fertőzéseket, és magát a szexualitást is - ezt veszem észre, amikor a nemibeteg ambulancián a pácienseket a lehetséges fertőződés körülményéről kérdezem, vagy csak arra kérem, nevezze meg azt a testtájat, ahol a tünete van. "Ott lent". "Hát ott". És félreértés ne essék, valóban négyszemközt vagyunk, asszisztens nincs jelen a beszélgetéskor. Ha pedig konkrét nemi úton terjedő fertőzések jönnek szóba, sajnos elkeserítő tudatlanságot tapasztalok. És amit nem tudunk vagy ismerünk, az ellen nem védekezünk. Ezért tartom fontosnak az információ-átadást és a felvilágosítást, amit már a szexuális élet megkezdése előtt, fiatal kamaszkorban el kell kezdeni - de sosem késő!

Visszakanyarodva a HIV-hez, csak dióhéjban: egy vírusról van szó, amely stádiumokban zajló fertőzést okoz, az utolsó stádium elnevezése az AIDS. Terjed nemi váladékokkal, vérrel, és anyatejjel. Nem terjed nyállal, könnyel, izzadsággal, rovarcsípéssel, közös tárgyhasználattal, együttéléssel. A HIV szűrése rendkívül egyszerű és olcsónak mondható, de kevesen tudják, hol lehet szűrést végeztetni. A fertőzöttek manapság olyan modern kezelésben részesülnek, amellyel egyrészt életkilátásaik a HIV-vel nem fertőzöttekével vetekszik, másrészt nem tekintjük őket fertőzőnek. A kezelést az állam finanszírozza 100%-ban. Nyugaton már bevezettek néhány olyan HIV-gyógyszert nem-fertőzöttek számára, ami rendszeresen szedve kivédi a fertőződést (megjegyzem, nagyobb hatékonysággal, mint az óvszerhasználat), sajnos ez Magyarországon még nem elérhető széles körben. A rendszeresen nemi életet élőknek legalább fél éves gyakorisággal javasoljuk a HIV szűrést, és természetesen a rendszeres óvszerhasználatot. Fontos tudni, hogy a mai HIV szűrőtesztek 3 hetes ablakperiódussal dolgoznak: ennyi időnek kell eltelnie a lehetséges fertőződéstől (pl. óvszer nélküli egyéjszakás kaland) a szűrésig, hogy utóbbi pozitív legyen.

Szükség lenne rendszeres, állandó, társadalmilag széles körben elfogadott és konszenzuson alapuló felvilágosító- és szűrőprogramokra, azonban ezek részben forráshiány, részben a téma elutasítottsága miatt nem valósultak még meg. Sajnos az emberek nagy része a nemi úton terjedő fertőzéseket még mindig a "melegek", a "prostituáltak" és az erkölcsileg romlottak betegségeinek tekintik. Ez ellen szeretném felvenni a harcot.

komment

5+1 tipp - hogyan beszéljünk kisgyermekünkkel a szexualitásról

2016. január 31. 17:05 - Intimszféra

Sokan kérdezik tőlem, hogy mikor és hogyan lehet elkezdeni a szexuális nevelést, mikortól nem káros az ilyesmi. Nos, a jó hír, hogy bármilyen életkorban megteheted, mert nem fogsz vele ártani. Sőt, sok szempontból kifejezetten hasznos. Természetesen nem mindegy, hogy mit és hogyan osztasz meg. Elmondom, hogy miért. 

talking_to_child.jpg

A szexualitás fejlődése a normál személyiségfejlődés része, úgy hívják pszichoszexuális fejlődés. Ennek első lépése a csecsemőkori anya-gyerek kötelékben történik, ahol a csecsemő érzelmeket, kötődést és a biztonságos, stabil kapcsolat alapjait tanulja meg – ideális esetben.

Kisgyermekkorban (3-6 év) a pszichoszexuális fejlődés legfontosabb feladata, hogy a gyerek megtanulja, hogy ő melyik nemhez tartozik, és az milyen feladatokkal jár. Ez az úgynevezett nemi szerep tanulásának az időszaka. A nemi szerep tanulása során már felmerülhetnek kérdések a szexualitásra vonatkozóan. Az egyik ilyen klasszikus, hogy hogyan lesznek a kisbabák.  Kisiskoláskorban (6-10) a szexualitás látszólag háttérbe szorul, ezt a korszakot hívja Freud látencia korszaknak. Ekkor leginkább az iskolakezdés, az új szabályok, az új környezet kiismerése köti le a gyerekek figyelmét. Új típusú készségeket tanulnak, kognitív funkcióik rohamos fejlődésnek indulnak. Ezt a viszonylag aszexuális korszakot követi a pre-pubertás és a pubertás, amikoris a hormonális változásoknak köszönhetően a szexualitás főszerephez jut. A kamaszok az első szerelmekben próbálgatják férfi és női szerepeiket és a testiség, az intim kapcsolatok iránti igény is ekkor kezd kibontakozni. 

A szexualitás fejlődését tehát érdemes éppúgy kezelnünk, mint a beszéd, a mozgás, a szociális készségek vagy a játék fejlődését, vagyis természetes módon, hiszen gyermekünk leendő egészséges felnőtt identitásának fontos része ez is. Nézzük tehát, hogyan és milyen helyzetekben érdemes beszélnünk a szexualitásról – akár már kisgyermekkorban. 

kidsneedtoknow.jpeg

  1. Mindig az életkornak megfelelő mennyiséget és tartalmat ossz meg! Ha egy 3-6 éves gyerek megkérdezi honnan érkezett a kistestvére nyugodtan magyarázd el a test működését és a megtermékenyítés folyamatát egy egyszerűbb hasonlattal, akár a virágok beporzásán keresztül. Elmondhatod, hogy apától került anya hasába, mert nagyon szeretik egymást és jó szorosan összebújtak. Iskoláskorban már nyugodtan elmesélheted, hogy anya hasában van egy estrész, amit méhnek hívnak, és itt fejlődik a kisbaba 9 hónapon keresztül, amíg ki nem bújik a szülőcsatornán keresztül. Ugyanakkor ne merülj el túlságosan az anatómiai vagy egyéb biológiai részletekben. Engedd, hogy ő irányítsa a beszélgetést, ha érdekli a téma, úgyis tovább fog kérdezni. De valószínűbb, hogy kisgyermekkorban még megelégszik az egyszerűbb válaszokkal.
  2. Nevezd nevén a dolgokat! Fontos, hogy a gyerekeknek minden életkorban legyenek szavaik a nemi szerveikre és tudják azt is, hogy azok hol helyezkednek el. A legszerencsésebb, ha nevén nevezitek az adott testrészt és nem szépítetek, nem ködösítetek. Tehát lányoknál punci, fiúknál fütyi vagy kuki. Mindez hozzájárul az egészséges és magabiztos személyiségfejlődéshez, a pozitív testkép kialakulásához és a jobb szülő-gyermek kommunikációhoz. Ez pedig azért is nagyon fontos, mert gyermeked így jóval kisebb eséllyel esik szexuális erőszak áldozatául, ugyanis képes lesz saját énhatárait védeni, nemet mondani vagy éppen segítséget kérni.
  3. Ne erőltesd, de tájékoztasd! Nem csak kisgyermekekre érvényes alapszabály, hogy mindig csak annyi részletet mondj el, amennyit a gyerek tudni szeretne. Mivel a kisgyerekekben még nem alakult ki a nemiséggel kapcsolatos szégyenérzet, ezért valószínűleg ők alapvetően érdeklődőek lesznek és spontán rákérdezhetnek bizonyos dolgokra. Ha a gyerek nem kérdez, néhány alapvető dolgot akkor is érdemes elmondanod nekik, például megtanítani az intim testtájakat, azok neveit és hogy ki érhet hozzájuk (szülő, orvos, saját maga),  és hogyan. Ez azért fontos, mert így sokat tettél egy esetleges a szexuális abúzus megelőzése érdekében– lásd fent. A kamaszok szexuális neveléséről részletesebben ebben a korábbi posztban olvashatsz.
  4. Viselkedj természetesen és légy következetes! Értem ezt úgyis, mint, hogy beszélj tárgyilagosan és természetesen, amikor a szexualitás szóba kerül. És vonatkozik ez arra az esetre is ha esetleg gyermeketek rátok nyit szeretkezés közben. Tudnod kell, hogy – pozitúrától függően – a gyerek ilyenkor megijedhet attól, hogy apa vagy anya, bántja a másikat. Ezt ne bagatellizáld el, mert egy ilyen eset akár komolyabb traumát is okozhat a gyereknek, de ne is pánikolj be, ha előfordul ilyesmi. Fontos, hogy ilyenkor határozottan, de nyugodtan és kedves hangon beszélj hozzá. Mondhatod például: „Nincs semmi baj, drágám, apával kettesben szerettünk volna maradni egy kicsit. Menj vissza a szobádba, felöltözöm és rögtön jövök.” És valóban menj át hozzá, ha kérdése van, a korától függően beszélgess vele, nyugtasd meg.  Ha úgy látod megijedt, kérdezz rá: „Kicsim, megijedtél? Biztosan kíváncsi vagy, mi történt.” Ha tényleg kíváncsi, nyugodtan mondd, hogy mivel apa és anya szeretik egymást és ők már felnőttek, néha meztelenül összebújnak. Ezt azért teszik, mert jól esik nekik. A természetesség vonatkozik arra az esetre is, ha gyermeked éppen a nagybevásárlás alatt, a pénztánál sorban állva dönt úgy, hogy például a nemi szervekről vagy egyéb szexualitással kapcsolatos dologról kezd csevegni. Bármennyire is kényelmetlen a helyzet, próbálj következetes maradni. Ha szoktatok ilyesmiről beszélgetni, nem várható el egy 3-5 éves gyerektől, hogy csak azért, mert a boltban van, ne kérdezzen ilyen témában. Ilyenkor nyugtázd, hogy hallottad amit mond vagy kérdez, és kérd meg, hogy szeretnéd, ha ezt otthon beszélnétek meg, de igyekezz természetes maradni. Egy 4-5 éves gyerek már simán detektálja, ha kellemetlenül érzed magad, és ő is átveszi ezt az érzést, majd összeköti a szexualitással. 
  5. Ne szégyenítsd meg! Kisgyermekkorban előfordulhat az úgynevezett gyermekkori maszturbáció is, hiszen a gyerekek ekkor fedezik fel saját testüket és ezzel egyidőben megállapítják, hogy a fiúk és a lányok nemi szervei különböznek. Ha azt látod, hogy játszik a nemi szervével, akkor ne szidd le, és ne helytelenítsd amit csinál. Amikor a kezecskéit tanulmányozta, akkor sem szidtad le, igaz? Ez egy természetes folyamat és nem, nem káros. Ilyenkor még orgazmus élmény sincs, ez inkább csak amolyan kísérlet. Szóval, megpróbálhatod valamilyen játékkal elterleni a figyelmét, meglátod, nem lesz nehéz. (Ha a kisgyermekkori maszturbáció túlzott – naponta többször, több héten át - vagy a gyerek figyelme nehezen terelhető el, akkor viszont érdemes szakemberhez fordulni).

bird_and_bee.jpeg

+1 Nyugodtan hívd segítségül a könyveket! Mára jelentősen bővült a kínálat szexuális neveléssel foglalkozó könyvekből, de persze előtúrhatod a Peti, Ida és Picurt is. Ha a gyermek kérdezget és neked nehezedre esik elmagyarázni a dolgokat, egész nyugodtan vedd az öledbe és egy könyv segítségével vezesd végig pl. a kisbaba születésén. Ha kamasz gyereked van, akkor is érdemes lehet becsempészni egy  könyvet a szobájába. Még jobb, ha személyesen adod át neki, egy olyan szöveggel, amiből azt érezheti, hogy valami fontos és bizalmas dologba avatod be. Ettől úgy érezheti, hogy ami történik vele, az nem ciki, hanem éppen ellenkezőleg, jó és izgalmas dolog, amire leendő nőként vagy leendő férfiként büszke lehet.

komment

A női viagra

2016. január 25. 10:07 - Intimszféra

Éljen a női egyenjogúság!

Úgy tűnik a nők a szexuális medicina területén is kivívták az egyenlőséget – legalábbis, ami a szexuális funkciózavarok kezelését célzó készítményeket illeti.

Idén nyáron az Amerikai Gyógyszer és Élelmiszerellenőrzési Hatóság (FDA) engedélyezte ugyanis a flibanserin hatóanyagtartalmú speciálisan nők számára kifejlesztett vágyfokozó készítményt, amit  - egyébként tévesen – női viagraként is emlegetnek. Az Addyi néven hamarosan piacra kerülő gyógyszert sok vita övezi.

noi_viagra.jpg

Afrodiziákum a laborból

Az Addyi hatóanyaga a flibanserin, ami képes az agy biokémiai folyamataiba beleszólni.  A flibanserin az idegrendszerben található szerotonin nevű kémiai hírvivőanyag (neurotranszmitter) termelődését egy bonyolult mechanizmuson keresztül gátolja, az így lecsökkentett szerotonin pedig egy sor más neurotranszmitterre (dopamin, noradrenalin) hatva  növeli a szexuális vágyat.

Az Addyi karrierje antidepresszánsként indult, azonban ezen a területen nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Megfigyelték viszont, hogy bizonyos esetekben fokozta a szexuális vágyat, de emellett számos más mellékhatás is jelentkezett (alacsony vérnyomás, hirtelen eszméletvesztés, álmosság, krónikus fáradtság). Így a hatóságok korábban két alkalommal is  - 2010-ben és 2013-ban is - elutasították a készítményt. Annak idején a 90’-es években egyébként a Viagra-t is más céllal – a szívkoszorúér görcs (angina pectoris) megelőzésére fejlesztették. A klinikai vizsgálatok során azonban mellékhatásként a férfi pácienseknél merevedés jött létre.

Miben más, mint a Viagra?

Amellett, hogy a nemi sztereotípiákat alátámasztandó, a gyógyszermarketing szakemberek rózsaszínűre tervezték a pirulát (szembern a Viagra kékjével), elég sok  minden egyébben is különbözik a két gyógyszer.  Különbség van ugyanis a férfi és a női szexuális vágy keletkezése között. A férfiak könnyebben és gyorsabban képesek elérni a megfelelő izgalmi szintet, a nőknél ez komplexebb folyamat, amiben a pszichés tényezők jóval nagyobb szerepet játszanak mint a férfiak esetében, így általában a nőknek hosszabb ideig tart mire izgalomba jönnek. Egy kutatás például azt találta, hogy míg a férfi nemi vágy és a genitáliák területén fokozott véráramlás között egyértlemű együttjárás van, addig a nők esetében nem járt együtt olyan mértékben a szexuális izgalom érzése és a nemi szervek környékének vérrel való telítődése együttjár a szexuális izgalommal. Ennek megfelelően a két készítmény hatásmechanizmusa is eltér.

Az alapvető különbség a két gyógyszer között, hogy a Viagra egy organikus (szervi) eredetű problémára, nevezetesen az erektilis diszfunkcióra (merevedési zavar) kínál megoldást, míg az Addyi nem szervi problémát hivatott orvosolni, hanem lelkit. Lényeges különbség, hogy míg a Viagra a pénisz falában található erek tágulását eredményezi – képessé téve a férfi nemiszervet a merevedésre és ezáltal a szexuális aktusra - addig a flibanserin a szexuális vágy érzésének előidézését segíti elő. Tehát a Viagra fizikai szinten hat, a flibanserin pedig pszichés értelemben fejti ki hatását, a központi idegrendszer befolyásolásán keresztül.

Kell ez nekünk?

Mivel az emberi idegrendszer meglehetősen komplex módon működik, így az erre ható gyógyszerek többségénél a pontos hatásmechanizmus nem ismert. Nincs ez másként az Addyival sem.  És a történet ettől válik igazán érdekessé. Adott tehát egy gyógyszer, ami agyi biokémiai folyamatok befolyásolásával képes felébreszteni a szunnyadó nemi vágyat, de nem tudjuk pontosan hogyan.

Ezen a ponton felmerülhet a kérdés, hogy miért kell egyáltalán piszkálni az alvó oroszlánt? A gyógyszerre azonban kétségkívül van piaci kereslet. A statisztikák szerint Magyarországon a férfiak 47%-a, a nők 52%-a számolt be valamilyen jellegű szexuális funkciózavarról egy felmérésben. A szexuális élet zavara pedig csökkent önértékelést, szorongást, csökkenő munkahelyi teljesítményt okozhat, valamint a párkapcsolat romlását vagy akár megszűnését is előidézheti.

Na, de mérhető-e a libidó?

És ha igen, akkor mi a mértékegysége? A szex gyakorisága? Az aktus gyakorisága nem feltétlenül jó mércéje a libidónak, hiszen előfordul, hogy a motiváció a partner kiszolgálása vagy házastársi nyomás. Az intenzitása? Na, ezt ember legyen a talpán, aki leméri. Esetleg a hossza? Órákon át is el lehet maszatolni, de néha egy gyors menet nagyobb élmény. Mindazonáltal a gyógyszer engedélyezésekor kulcsfontosságú volt, hogy számszerűsíthető legyen, hogy mihez képest lett jobb a vizsgált nők szexuális étvágya. Erre egy szexuális funkció indexet hoztak létre, amely a szexuális együttlétek számát és intenzitását mérte kérdőívek segítségével. Az eredmények alapján a vizsgálati csoportban résztvevő hölgyek átlagosan havi eggyel több szexuális élményt éltek át, mindezt pedig intenzívebben, mint a gyógyszer nélkül.

Hiposzexuális vágy zavar

Az orvosi szakirodalom így nevezi azt a tünetegyüttest, amikor az érintettek csökkent szexuális érdeklődést mutatnak, ritkán vagy egyáltalán nem éreznek szexuális késztetést , nincsenek szexuális fantáziáik, sem izgalmi reakcióik (pl. nedvesedés) és a szex számukra stresszel és szorongással járó helyzet. Mindezt pedig nem valamilyen szervi elváltozás vagy egy másik gyógyszer mellékhatása okozza. Nőknél jóval gyakoribb, mint férfiaknál.

female-sexual-arousal-disorder.jpg

A csökkent szexuális vágynak sokféle oka lehet. Az egyik kézenfekvőnek tűnő okot az életkorban szokás keresni, azonban téves azt feltételezni, hogy az idős korral automatikusan csökken a libidó. A szexuális válaszreakciók ideje és erőssége gyengülhet, azonban maga a késztetés nem szükségszerűen csökken. Sőt, nők esetében – és itt megint a psziché szerepe kerül előtérbe – a menopauzát követően gyakran növekszik a szexuális vágy, mert sok nőben feloldódik a korábbi terhességgel kapcsolatos szorongás. Immár a teherbeesés következménye nélkül létesíthetnek szexuális kapcsolatot – pusztán örömszerzés céljából. A menopauza gyakran jár azonban csökkent szexuális késztetéssel is. Ennek oka a csökkenő ösztrogénszint miatt fellépő hüvelyszárazság és a hüvely szöveteinek atrofizálódása (sorvadása). Ezt az állapotot a nőgyógyászok általában helyi ösztrogént tartalmazó készítményekkel (pl. kenőcsök) vagy hormonkezeléssel kompenzálják. Az Addyi-t gyártó Sprout Pharmaceuticals is kifejezetten a változó korú nőket célozza a termékkel.

A hiposzexuális vágy zavar másik gyakori oka valamilyen szorongás a női szereppel vagy a partnerrel kapcsolatban, esetleg önértékelési problémák vagy az öröm átéléséhez való ambivalens viszony. A hiposzexuális vágy zavar nagyon gyakran társul depresszióval. Előfordulhat, hogy a depresszió okozza a csökkent szexuális érdeklődést, de fordítva is, hogy a szexuális kapcsolatok elégtelensége komoly önérétékelés és depressziós panaszokat von maga után. A szexuális traumák, bántalmazások áldozatainál is gyakori ez a szexuális funkciózavar. Emellett a vágy hiányának oka lehet valamilyen hormonális vagy neurológiai zavar is. Nem beszélhetünk azonban hiposzexualitásról ha a csökkent libidót valamilyen gyógyszer - például fogamzásgátló tabletta vagy antidepresszáns - okozza. 

A csökkent szexuális érdeklődésnek tehát sokféle oka lehet, ugyanakkor meglehetősen szubjektív kérdés, hogy mi számít csökkent szexuális vágynak, hiszen a vágy, az agyunk biokémiai folyamatai eredményeként keletkező pszichológiai élmény és mint ilyen, nehezen számszerűsíthető és még kevésbé mérhető. Mit érez az egyén kevésnek? Míg az egyikünk a heti két alkalmat megfelelőnek érzi és elégedett, addig lehet, hogy másvalaki ugyanezzel kétségbeesetten keresi fel a szexológust, mert neki ez már kevés. Az is legalább ilyen fontos, hogy partnerünkkel mennyire vagyunk összhangban ezen a téren. A túl nagy eltérés a szexuális étvágy tekintetében nem szerencsés, hiszen a felek ilyenkor gyakran frusztrálva érzik magukat, ami ördögi kört indíthat be és csak méginkább kiélezi a különbségeket. Kérdés persze az is, hogy a másik fél mit szól hozzá, ha vágyunk tüzét egy gyógyszer biokémiai szikrája szítja fel.

Szedni vagy nem szedni?

Adott egy gyógyszer tehát, aminek a pontos hatásmechanizmusa nem ismert. Közhely, de igaz, hogy manapság hajlamosak vagyunk egyből a pirulák után nyúlni, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben megoldjuk az adott problémát – legyen az fejfájás, szorongás vagy egyéb zavaró tényező, ami befurakodik kényelmes életünkbe. Természetesen a gyógyszereknek megvan a maguk nagyon is megfelelő helye és haszna, számos mentális vagy szervi betegség nem kezelhető hatékonyan gyógyszeres beavatkozás nélkül.

Azonban a szexuális vágy csökkenése nem közvetlenül az életet veszélyeztető állapot, ellenben jelentősen ronthatja az életminőséget, tehát jogos az igény, hogy tegyünk valamit ellene. Kézenfekvő, egyszerű és biztosan sok esetben indokolt is lehet a gyógyszeres kezelés, bár az Addyi egyelőre csak az Egyesült Államokban lesz forgalomban és némi kockázatot is vállalni kell a szedésével a fentiekben részletezett okok miatt. Ha azonban elismerjük, hogy különösen nők esetében a pszichés háttér kiemelt fontosságú ezen a téren, és készek vagyunk nem az egyszerűbb megoldást választani, akkor a megfelelő szakember bevonásával érdemes lehet körüljárni az aktuális élethelyzetet, megvizsgálni a probléma hátterét, és nem utolsó sorban magát a párkapcsolatot, mielőtt a gyógyszeres dobozért nyúlunk.

Ha kérdésed, hozzászólásod vagy témajavaslatod van, írj nekem a Facebookon.

komment

Szexuális egészség, szexuális nevelés

2016. január 23. 15:01 - Intimszféra

A mostani posztban saját tapasztalataimat szeretném megosztani az iskolai szexuális nevelés programokkal kapcsolatban, amiket 12-14 éves kamaszoknak tartok.

Biztosan mindannyian emlékszünk az iskolai felvilágosító órákra, amit általában a védőnőre, netán egy orvosra vagy biológusra, rosszabb esetben az osztályfőnökünkre bíztak, akinek másnap különösen kínos lehetett mondjuk matek órát tartania. Nos, valószínűleg ekkorra már sok mindenről hallottunk ami a szexszel kapcsolatos, de persze rendszerezni vagy elmagyarázni biztosan nem tudtuk volna, inkább csak ott keringtek a fejünkben, mint izgalmas, de tiltott, mégis valamiféle megfoghatatlanul misztikus, elérhetelen és tisztázatlan fogalmak.

Most  felnőtt fejjel átkerültem a másik oldalra, és én beszélgetek kamaszodó tinikkel arról, hogy milyen és mivel jár nővé érni. A kollégám pedig a fiúkkal dumál ugyanebben a témában – férfi oldalról. Mert szerintünk ez fontos.

sex-education-nevada-1024x682.jpg

Fontos azért, hogy a gyerek ne szorongjon a kortársai között vagy az interneten keringő félinformációk és tévhitek miatt. Ne szégyellje kamaszodó testét – ez különösen lányoknál fordul elő gyakran. Képes legyen kialakítani a saját értékrendjét a szexualitással kapcsolatban. Ne érezze azt, hogy magára maradt a kérdéseivel, mert erről a témáról senki nem beszél. Ne a pornográfia legyen az egyetlen alternatívája, ahonnan információkat szerezhet a természetes módon őt érdeklő szexről, szexualitásról. És nem utolsó sorban azért is fontos, mert a szexuális egészség a mentálhigiéné része. Az egészséges, integráns felnőtt személyiség része a szexualitáshoz való érett viszony is.

Mindenképpen érzem a felelősségét a dolognak, különösen azért, mert rövid idő alatt és ismeretlenül átadni mindazt, amit fontosnak gondolok a témáról, úgy, hogy ők is megkapják a választ a kérdéseikre gyakorlatilag lehetetlen küldetés. Főként pedig azért, mert az anonim kérdések, amiket a gyerekek elektronikusan elküldhetnek nekem a foglalkozások előtt, vagy az azt követő folyosói, szünet alatti beszélgetéseink bizonyítják: rengeteg kérdésük van, sokakat szégyenérzet vagy bűntudat gyötör és szükségük van az információkra. Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy otthon is beszélgessünk a gyerekkel a szexualitásról, hiszen az elsődleges szocializációs közeg, a család által közvetített értékek és a szülők viszonyulása a szexualitáshoz már eleve ad egy irányt a gyermeknek ezen a téren. A szülők közötti interakciók, gesztusok, mozdulatok mind-mind hordozzák a szexualitás elemeit, így akarva-akaratlan mintaként szolgálnak. Minél természetesebben viszonyulunk azonban mi magunk a szexualitáshoz, annál könnyebb lesz megbeszélnünk ezt a saját gyerekünkkel is.

go_lya.jpg

Mikor, hol és hogyan?

Egészen pici kortól kezdve felmerülhetnek olyan témák, mint például anya és apa hogyan lett szerelmes vagy hogy ő hogyan lett. A gyermek életkorát figyelembe véve érdemes nyíltan és sallangmentesen beszélni a témáról. Ha képesek vagyunk erről őszintén és hitelesen beszélgetni kamasz gyermekünkkel, akkor nem csak a bizonytalanságát csökkentjük, hanem egy örökre szóló közös élményben lehet részünk vele, ami megszilárdíthatja kapcsolatunkat. Fontos persze, hogy ne legyünk tolakodóak. Várjuk ki az alkalmat, amikor bedobhatjuk a témát, akár egy elejtett kérdése, félmondata, grimasza kapcsán, vagy ha nincsenek ilyen jelek, akkor hozzuk fel mi egy nyugodt pillanatban, de semmiképp ne vegyünk személyes sértésnek, ha nem vevő a témára. Legalább egy jelzést küldtünk, hogy számíthat ránk ebben is, ha kérdése lenne. A szülőkkel folytatott beszélgetéseim visszaigazolták, hogy működhet az is, ha becsempészünk vagy odaadunk egy ilyen témájú könyvet serdülő korú gyerekünknek. Szakmailag indokoltnak érezném ha a szülővel folytatott otthoni beszélgetéseken túl az iskolai közeg is hozzá tudna tenni a szexuális neveléshez. És itt most nem csupán az egyszeri 45 perces beszélgetésre gondolok, hanem egy átfogó tematikájú tantervre, amelyben a szerelem, szex,  szexualitás és a szexuális egészség széles spektrumát át lehet tekinteni.

Itt szeretném leszögezni, hogy tévhit azt gondolni, hogy azok a gyerekek, akik korábban találkoznak a szexualitás fogalmával és korábban szereznek információkat róla, azok korábban is kezdik gyakorolni a szexuális életet. Ennek éppen az ellenkezője az igaz. Kutatások kimutatták, hogy minél több információt kapnak a gyerekek arról, hogy mind testi-lelki értelemben mivel jár a szex, annál óvatosabban közelítenek a témához és annál később kezdenek szexuális életet élni. Természetesen nem az a cél, hogy átesve a ló másik oldalára elrettentsük a gyerekeket a nemi élettől. Azt hiszem az a legfontosabb, hogy hitelesen, szeretettel, elfogadással és megértéssel közeledjünk egy kamaszhoz a szexuális nevelés kapcsán. Ha kapcsolatunkat a bizalom jellemezte ezidáig is, akkor nem lehet gond.

taboo.jpg

Még mindig tabu

A témával való találkozás kapcsán gyakran a pedagógusok is szemérmesek vagy minimum nem tudnak hogyan viszonyulni a kérdéshez. Örülnek, hogy nem nekik kell erről beszélni az osztályokkal, ugyanakkor kicsit fel is lélegeznek, amikor végetér a foglalkozás és ez a feladat is „le van tudva”. A szülők részéről kétféle viszonyulás tapasztalható leginkább: vagy túlaggódják vagy teljesen figyelmen kívül hagyják a témát. A minap egy vidéki általános iskola közel száz tanulójának szülei közül heten jöttek el, hogy meghallgassák, milyen tapasztalataink voltak kollégámmal a szexuális nevelés foglalkozásokon és beszélgessünk a szexuális nevelésről. Ennyire érdektelenek lennének a többiek? Biztosan volt, aki szeretett volna, de nem tudott ott lenni. Aztán bizonyára akadt olyan is, aki rendszeresen beszélget ilyesmiről a gyermekével és számára nem jelentett volna újdonságot, amiket hall. A többség viszont azt hiszem tabuként kezeli a témát, vagy úgy gondolja, ez magánügy, amit a négy fal között elintéznek. És persze, tegyék, ez az ő döntésük. Szeretnék azonban egy dolgot tisztázni. A szexualitás fogalma jóval túlmutat a szexuális aktuson és az azzal járó fizikai/biológiai részleteken. A szexualitásba beletartozik a szerelem, a párkapcsolati működés, a házasság, a gyermekvállalás, a női és férfi szerepek, egyszóval egy teljes pszichoszociális paletta és persze a szex is, de az csak egy része. Volt azonban kifejezetten pozitív élményem is az est során. Az egyik anyuka felhívta a figyelmemet a felvilágosító foglalkozásokkal vagy az erről szóló könyvekkel kapcsolatban arra, hogy ő rendre hiányolja az érzelmi oldal megjelenését ezekből az anyagokból. Túlságosan biológiai nézőpontból közelítenek a témához és hátrányt szenved a lélek – pedig – főként a lányoknál – ez az aspektus különösen hangsúlyos.  Az ilyen visszajelzések miatt is érdemes energiát fektetni a párbeszédbe, mert ezek nagyon fontosak és kölcsönösen előbbre viszik a szexuális nevelés ügyét. Én ezek után biztosan még több figyelmet fogok fordítani erre is.

Azt gondolom tehát, hogy nem mindegy, milyen üzeneteket közvetítünk manapság ezen a téren gyermekeinknek. A megfelelő szexuális neveléssel megalapozhatók a sikeres, elkötelezett és felelősségteljes felnőtt  párkapcsolatok. Csökkentjük a kockázatát annak is, hogy gyermekünk idő előtt váljon szülővé vagy hogy valamilyen szexuális úton terjedő betegséggel fertőződjön. Nem utolsó sorban pedig hozzájárulhatunk gyermekünk kiegyensúlyozott testi-lelki fejlődéséhez.

komment